Feldmár András: Bátorságpróbák

Felelősséget kell vállalnunk önmagunkért

Feldmár András, a magyar származású, Kanadában élő pszichológus, pszichoterapeuta (akinek nemrégiben jelent meg Büky Dorottyával közös könyve, A barna tehén fia), a felnőtté válás szükségességéről mesélt, amelynek természetes velejárója az elengedés.

– Az apa-fia kapcsolat különbözik az apa-lánya kapcsolattól. Mindkettőben fontos az odaadó figyelem, hiszen az nem más, mint maga a szeretet. Egy komoly felmérés alapján kiderült, hogy a sikeres nő titka minden esetben egy olyan apa a gyermekkorban, aki körülményektől függetlenül mögötte állt, támogatta és bátorította őt. A fiúgyermekkel a helyzet más, ő akkor képes boldogulni felnőttként az életben, ha átesik a „bátorságpróbán”. Elmagyarázom. A fiam kicsi korától azzal próbálkozott, hogy ledönt engem az ágyra. Így akarta számomra – és önmaga számára – bizonyítani az erejét. Tizenhat évesen ez sikerült is neki, azaz akkor és ott ráébredt, hogy immár legyőzhet engem. Ezzel pedig megérezte azt is, hogy bekerült a „férfiak csapatába”.

– De mit tehet a nővé vált lánygyermek, aki nem kapta meg a kellő támogatást, bizalmat édesapjától?

– Tegyen úgy a fejében, mintha gondos, elfogadó szülőktől indult volna. Járjon úgy a világban, mintha megkapta volna az önbizalmához szükséges útravalót az apjától. A fiúk esetében enyhítő körülmény a gyakori példa: ha a mama megvédte őt gyermekként, komoly eséllyel meri később ő is megvívni szükségszerű „párbaját” az apával, a „férfiúi címért”. Ugyanakkor, ha az anya-fia kapcsolat természetellenes függésbe lép át, a fiú talán sikeres lehet, de boldog semmiképpen. A lánygyermeknél más a helyzet: ő akkor válik felnőtté, ha férjhez megy, és eljut abba az állapotba, hogy párja immár fontosabb számára, mint a szülei. Fel kell vállalnia saját, új családját, és ezzel együtt az asszonyi szerepet, a felelősséget is. Az, aki saját anyjának szül gyermeket, valamit nagyon elront önismeretében.

– Mennyire gyakoriak a „szülősebek”?

– Meglehetősen. A gyerekek többsége ráadásul mindenáron meg akarja gyógyítani boldogtalan szüleit, ami persze lehetetlen. A „leváláshoz” elengedhetetlen a már említett bátorság, ami azt jelenti, hogy megteszed, amit akarsz, attól függetlenül, hogy mennyire félsz.

– A felnőtté válás ezek szerint a tudatos továbblépésről szól?

– Mondok erre egy példát. Van egy űrhajó, amit egy földrajzilag távoli központból irányítanak. A te esetedben ez azt jelenti, hogy utas vagy a saját életedben. Ha azonban összeszeded a bátorságodat, felvállalod a felelősséget, és így elszakadsz a centrumtól, kezedbe véve a kormányt – felnőtté váltál.

– A szülők gyakran zsarolják azzal „csemetéjüket”, hogy azok nem törődnek velük kellőképpen.

– Senki más nem vonhat felelősségre bennünket, csak az Isten. Fontosabb a megfelelésnél és a külső elvárásokra tett igeneknél az, hogy hiteles maradhass önmagad számára, máskülönben megbetegszel. Gyakran elhangzik a szülő részéről: „azért nem vagyok jó anya, vagy apa, mert te nem vagy jó gyerek”. Ez nem más, mint az áldozat elleni „vádbeszéd”. Emlékezz arra, hogy a szüleid adták a környezetedet, amelyben felnőttél, és amelyben felépültek a beidegződéseid, az énképed is. Sose hibáztasd önmagad! Ha rosszul érzed magad egy helyzetben, nem azért van, mert rossz vagy, hanem mert mások rosszul bánnak veled. A másik jellemző nevelési hiba: ha a szülők közötti konfliktus megoldását a két felnőtt a gyerekre igyekszik hárítani, és hibáztatják őt, ha ez nem sikerül. Ezt nagyon nehéz megbocsátani, meggyógyítani. A rossz szülő mindig mást és többet vár el a gyermekétől, mint amire az az adott helyzetben képes, és ezzel megszégyeníti őt.

– Ha már elengedés a téma – az egó halála is ide tartozik.

– A halálélmény jó lehetőség arra, hogy az ember ráébredjen, valami „éli” őt, ami szüntelenül vigyáz rá. A „véget érés” azonban minden esetben ijesztő, és fájdalommal vár – mert nem tudjuk, mi következik utána. Félelem akkor születik, ha magunkra maradunk, mert az úton nem kísérhet el bennünket senki… Szembe kell néznünk az ismeretlennel.

Infó: www.feldmarintezet.hu, www.barnatehen.com

Újságíró: Cs. Szabó Virág

Fotók: Csáti-Ersók Péter

Forrás: www.goldspirit.hu