A kételkedés biztonságot ad
Feldmár András, a Kanadában élő, magyar származású pszichoterapeuta ezúttal spiritualitással kapcsolatos kérdéseinkre adott válaszokat.
– Első körben tisztázzunk néhányfogalmat, kérlek! Számodra mit jelent a spiritualitás, a megvilágosodás, a tudatosság?
– Kell a francnak a tudatosság! A spiritualitás nekem csak annyit jelent, hogy érzem, pici része vagyok valami sokkal nagyobbnak. Ha át tudom adni magam annak a helyzetnek, vagy valaminek, amiben részt veszek – tudatosan vagy tudat alatt -, remélem, hogy az fog engem mozdítani vagy mozgatni, nem pedig a saját ego-akaratom. A tudatosság számomra az egyszerűség, az önfeledtség, a spontaneitás elvesztését jelenti. Azt sejtem, hogy megvilágosodás nincs. Minthogy felébredés sincs. Lehet, hogy az az illúzióm, hogy felébredtem, és ebből a tévhitből csak akkor szabadulok meg, amikor újra és újra felébredek. Fátyol, fátyol után lebben fel, de fátyol, fátyol után marad. R.D. Laing, a mesterem szó szerint értelmezte a diagnózist: dia = át, keresztül; gnozis = tudás, tehát valamin átlátni és megtudni, mi van mögötte. Amikor a páciens és a terapeuta akkurátusan megfogalmazza, hogy mi van (diagnózis), abban a pillanatban a helyzet megváltozik. Amikor az új helyzetet ismét sikerül akkurátusan megfogalmazni, hogy na, most mi van, akkor az új helyzet is megváltozik. Ugyanez történik a meditációban.
– Napjainkban egyre gyakoribb, hogy a spiritualitás félrecsúszásai pszichológiai tüneteket produkálnak. Hogyan lehet megakadályozni e kóros „kilengéseket”, miközben az ember keres? Hol a határ a szabadság és az őrület között?
– Néha a szabadság őrület, és az őrület szabadság. Ami megmenthet minket attól, hogy megzavarodjunk, vagy másokat zavarjunk, az az állandó kételkedés. Akkor leszek valóban veszélyes, amikor biztos vagyok valamiben. Én általában csak abban vagyok biztos, hogy pontosan mik az élményeim. Hogy az élményeim mit jelentenek, vagy hogy az élményeimet hogyan használjam az elhatározásaimban, mindez bizonytalan. Bármi is az élményem, lehet, hogy a valóság közelében van, lehet, hogy nagyon távol van tőle. Ennek a vizsgálata állandó feladat. A legjobb kombináció a meditáció és a pszichoterápia. Ha minden rám van bízva és mindent egyedül csinálok, könnyen hazudhatok magamnak. Ez egy kicsit nehezebb egy másik ember jelenlétében. Akik csupán spirituális utat választottak, gyakran kerülnek terápiába, mert a Pszichét nem lehet kihagyni a Spirit felé vezető úton.
– Mi történik, ha az ember túlságosan elmerül a kor hozta misztikumban? Mi a helyzet a médiumitással?
– A receptem nagy adag egészséges kételkedés, legalább háromszor naponta. A görög szkeptikusok kérdése ez volt: Biztos vagy benne? Are you sure? Persze nem angolul és nem magyarul kérdezték.
– Hiszel az újkori jövendölésekben? Ha igen – szerinted miként lehet felkészülni a változásokra?
– Egyetlen jövendölésben hiszek: A halál biztos és elkerülhetetlen. A halál időpontja bizonytalan és kiszámíthatatlan. Kérdés: Hogyan éljünk, míg meg nem halunk? Erre a kérdésre én csak úgy tudok felelni, hogy igyekszem teljes mivoltommal részt venni minden pillanatban. Ez a munkálkodás nem ad időt a jövőtől való félelemre.
– Hogyan lehet stabilan, tudatosan járni az önismereti utat? Vannak erre konkrét módszerek, vagy ezek csak félrevezetnek, és megfosztanak szabadságunktól?
– Én komolyan veszem Buddhát, aki a halála előtt azt mondta a tanítványainak, hogy nem kell őt hiányolni, nem érdemes másra hallgatni vagy mások után menni, hiszen ő maga is, mindent, amit valaha is tanított, önmagában találta meg. Ő mondta, hogy legyél lámpás önmagadnak, figyelj a saját fényedre. A csoda, ami adatott nekem, az az, hogy vannak élményeim egyáltalán, tehát erre kell figyelnem, más nincs. Az igazi episztemológia (hogyan tudom azt, amit tudok) az olyan, mint, amikor a halász kiveti a hálóját és, amikor visszahúzza, megnézi, hogy mi akadt fel benne. Surrender and catch.
– A stabilitásukból kilendült emberek számára terved létrehozni egy Menedék nevű helyet. Beszélj erről, kérlek!
– A Feldmár Intézet feladata, hogy a mentális zavarral küszködők és környezetük számára alternatív megoldásokat keressünk. Ezért dolgozunk egy tényleges Menedék, egy ház, egy hajlék létrehozásán. Fontosnak tartjuk a védett környezetet éppúgy, mint az érzékeny és felkészült szakemberek és önkéntesek részvételét a programban. A Menedék nem kórház, nem gyógyintézet, hanem szeretet teli, barátságos otthon, ahol a zavart és környezetük számára zavaró emberek, egyszerűen csak zavartalanul létezhetnek.
– Mi tesz – elméjében – beteggé egy embert? Hogyan lehet orvosolni ezt? Valóban a beidegződéseinken múlik a szabadságunk és a belső békénk?
– Senki sem beteg az elméjében. Az elmebetegség egy rossz metafora. Vagy sérült az agya, ilyenkor az agy beteg, vagy az életével van problémája az embernek. Senki sem szenved, ha nem bántják vagy nem bántották. A problémát nem lehet pszichológiával vagy pszichiátriával megoldani, hanem meg kell tanulnunk, hogy jobban bánjunk egymással. Ez etika. Ha őrültek lennénk, de jól bánnánk egymással, szeretnénk egymást, akkor boldogok lennénk.
– Mi a szabadság és mi a belső béke?
– Egy ember nem tud nem szabad lenni. Szabadságra vagyunk ítélve. Persze szabadságunkban áll úgy tenni, mintha nem lennénk szabadok. A belső béke az, amikor nem tettetünk semmit, amikor nem félünk semmitől, nem irigykedünk senkire, és van elég pénzünk, hogy megvalósíthassuk a vágyainkat. Tehát nem csak szabadságra, hanem hatalomra is szükségünk van a belső békéhez. Ez mikro-politika.
– Hogyan tudjuk segíteni egymást – ember az embert – úgy, hogy nem lépünk át közben bizonyos szabadság-korlátokat?
– A jó terapeuta soha nem akar segíteni. A segítés viszi az embereket a pokolba. Krishnamurti tiszteletére egyszer adtak egy vacsorát, ahol Laura Huxley felállt, és tósztot mondott. Többek között arról beszélt, hogy micsoda nagyszerű ember Krishnamurti, hogy ezrével segíti az embereket. Krishnamurti szerényen csak annyit mondott, hogy I hope, remélem, hogy soha nem segítettem szándékosan senkinek. Ha a segítés a cél, abból nem sül ki soha semmi jó. A legjobb, ha az ember csak él pillanatról-pillanatra, teszi azt, amit akar és, ha ehhez csatlakoznak emberek, az még jobb. 2010 nyarán megírtuk Büky Dorkával A barna tehén fia című könyvünket. Mesékről beszélgettünk és könyv lett belőle, aztán elindult a Mesekör, ami tulajdonképpen önismereti csoport, bár én nem szeretem az önismeret szót. Itt, ha valaki aktívan bedobja magát, akkor egy barátságos, befogadó közegben önmagán tud segíteni.
– Számodra mit jelent a hit? Miben hiszel?
– Én mindenben kételkedem. Az ókori görögök között voltak a dogmatikusok, akik biztosak voltak abban, amit hittek, és a szkeptikusok, akik valójában terapeuták voltak, mert szerintük szegény dogmatikusok pont a hitük, a meggyőződésük, azaz a dogmáik miatt szenvedtek. Úgy próbálták gyógyítani a dogmatikusokat, hogy állandóan kérdéseket tettek fel nekik; Ez biztos? Biztos vagy benne?
– „Tudni. Merni. Akarni. Hallgatni”. Mondják, ez a kulcs, a titok. Benned ez hogyan fogalmazódik meg?
– Ez a Feldmár Intézet jelmondata: Do and dare and be silent! A régi alkimisták szlogenje volt ez, arra figyelmeztet, hogy legyünk mindig bátrak, de vigyázzunk, hogy kinek, mit mondunk. Amikor őrültekkel dolgozom, arra tanítom őket, hogy vigyázzanak, hogy kinek mesélnek az élményeikről, mert, könnyen megkaphatják a skizofrén bélyeget.
Újságíró: Cs. Szabó Virág
Címkék: Feldmár András