Az intézmények, szervezetek legfontosabb kérdése egyre inkább a következő lesz: hogyan tudom az embereket segíteni abban, hogy akarjanak és tudjanak alkalmazkodni a változó körülményekhez?
Fontos, hogy a szakemberek rálássanak és figyelemmel tudják követni a saját fejlődésüket, hogy tanulni tudjanak az új tapasztalatokból és önállóbbak legyenek abban, hogyan lehet az új szempontokat, megközelítéseket a mindennapi munkával összekapcsolni.
Haladni csak jó kocsival lehetséges, fontos a kocsi, de még fontosabb a coach.
A szupervízió a személyes átélésre fókuszál, az individuális cselekvés jelentéseire, a belső átélés megragadására a tevékenységben.
Coaching esetében a szervezeti érdek a fontosabb.
A coaching egy saját élményű, intenzív tanácsadási folyamat, ahol a tanulás alapja a coaching alany által behozott problémák és élmények közös feldolgozása. A coaching nem tréning, nem terápia, nem üzleti tanácsadás. A coaching interaktív ön-reflexió, melynek során szakmai vagy magánéleti interakciók, döntési és szervezeti helyzetek ill. konfliktusok kerülnek feldolgozásra. A coach katalizál, facilitál és mediál – a saját élményű tanulás segítségével a legjobbat hozza ki abból, ami már ott van bennünk.
Miért van az, hogy gyakran az ember egy lépést tesz előre és utána mégis kettőt lép vissza?
Miért teszünk olyan dolgokat, amiről előre tudjuk, hogy nem előre visznek?
Mik a kulcsok ahhoz, hogy a bennünk rejlő lehetőségeket a lehető legteljesebben kihasználjuk, és azok legyünk, akik valójában lenni akarunk?
Amit valaki problémaként megnevez, az nagy valószínűséggel nem a valódi probléma. Az emberek azt a problémát szeretik megoldani, amire tudják a megoldást és nem azt, ami valóban a problémájuk. Néha szükség van egy külső társra, aki valóban objektív tud maradni, és segít kívülről rátekinteni arra a helyzetre, amiben vagyunk.
A legegyszerűbb kérdések a legfontosabbak. Hol születtél? Hol van az otthonod? Mit teszel? Gondolkodj el a kérdéseken néha, és figyeld, miként változik, amit felelsz.