Szupervízió és a pszichodráma kapcsolata

Előszó

A telefonos lelki elsősegély a másik ember meghallgatásának, befogadásának művészete. Érzékenység és differenciáltság, a másik embernek, minden megnyilvánulásának tiszteletben tartása. Az emberi kapcsolatok hiteles vállalása.

Mindez tűnhet kevésnek és teljesíthetetlenül soknak. Vannak „iskolák”, melyek szerint azonnal a telefon mellé ülve, a másik emberrel beszélgetve, évek hosszú során át, komoly szupervíziós háttérrel ez az attitűd kialakítható. Mások szerint csak saját személyiségünk hosszú, fáradságos, tematikus képzési-tanulási folyamatában érhető el /H. Harsch, 1985/. Mi az utóbbi felfogáshoz állunk közelebb.
A telefonos szolgálatra történő kiképzés nem több évig tartó posztgraduális tanulmány. Fontos azonban, hogy megfelelő, lehetőleg kvalifikált emberek kerüljenek kiválasztásra, helyes -elsősorban valódi segítő- motivációval, bizonyos emberi tulajdonságokkal. Fontosnak tartjuk, hogy ezeknek az embereknek átadjunk egy bizonyos ismeret-kvantumot, amely pszichiátriai, orvosi, mélylélektani, teológiai, szociológiai ismereteket tartalmaz, hisz csak ezek birtokában ismerhetik meg a leendő segítők önmagukat, működési módjukat (pl. elfojtás, áttételek) és tudnak jól tájékozódni klienseik világában. Fontos, hogy ezek az emberek megfelelő közegben, megfelelő társak között ismerhessék meg önmagukat, akik odafigyelnek rájuk, akiknek fontosak és akik úgy, ahogy vannak, elfogadják őket. Ez nagyon fontos mozzanat, ugyanis csak így lehetséges önmaguk megmutatása, megismerése – és mások elfogadása révén – elfogadása. Fontos, mert csak az az ember tudja szeretetteljesen elfogadni embertársát, akit szeretettel elfogadtak és aki -valamennyire legalábbis- szereti önmagát.
Ezeken túlmenően meg kell tanulni és hosszú évek gyakorlatával sajátunkká tenni egy olyan beszélgetési módot amelyben nem hangzik el tanács, oktatás, le- vagy rábeszélés, csupán empátia van, a másik ember feltétel nélküli elfogadása, a segítő őszinte, önmagával összhangban lévő, kongruens viselkedése /Faber,1987/. Ez segíti a segítséget kérő számára az önfeltárási folyamatot amelynek sokszor az a végeredménye, hogy maga a kliens fogalmazza meg, teszi világossá addig átláthatatlan problémáját esetleg találja meg a megoldást.

A minimális elméleti ismereteket a lényeges témákat, fogalmakat különösen hangsúlyozva elméleti előadásainkon tanítjuk meg. A megfelelő beszélgetési technikát, a segítő attitűdöt az ezt követő szabad interakciós beszélgetéseken kezdjük elsajátíttatni. A folytatás és az önismeret véget nem érő folyamata pedig döntően a pszichodramatikus egységekben és a munka elkezdése után a kéthetenkénti szupervíziós üléseken zajlik.
A pszichodramatikus szemlélet és technika a biztosítéka annak, hogy a képzés során ne az értelmi képzésre, kognitív ismeretek átadására helyezzük a hangsúlyt, hanem az ént erősítő, a személyiséget érlelő kölcsönös kapcsolatok megtapasztalására.

Telefonos munkám során fontossá vált számomra, hogy egységes tematika alapján valósuljon meg a képzés és szupervízió. Ennek kidolgozását segítette öt teljes ügyelői csoport kiképzése és folyamatos szupervíziója valamint a más csoportok által kért szupervíziók tanulságai.

Tizenöt éves munkám alatt a dráma sodra hol erősebb, hol lassúbb folyású volt, nemegyszer hegyeket kellett áttörni és ismeretlen tájakon medret mélyíteni. Most érzem úgy, hogy megtalálja biztos útját az értől az óceánig.

A pszichodráma alkalmazása a telefonszolgálatban

1989-ben, az egri érseki bazilika káplánjaként kezdeményeztem egy telefonszolgálat megszervezését. az egyház keretében ez megvalósíthatatlannak bizonyult, ezért az egri Családsegítő Intézet megbízását fogadtuk el egy dramatikusan képzett szakpszichológussal és pszichiáterrel közösen. az ügyelők kiképzésében és később a szupervízióban kiemelt helyet kapott a pszichodráma.
1992-ben megválasztottak a Telefonos Lelkisegély Szolgálatok /LESZ / alelnökének. ekkor az országos találkozókon is az elsők között kezdtem alkalmazni a pszichodrámát mint csoportmódszert. kezdetben óvatossággal fogadták, volt aki meg is kérdőjelezte a létjogosultságát, de a résztvevők évről évre fokozódó érdeklődése lassan eloszlatta a bizalmatlanságot. Moreno szavaival: a változás forradalmi volt.

Azóta több szolgálathoz meghívtak telefonos kiképzésre és szupervíziós csoportvezetésre amelyet pszichodráma módszerrel végeztem. bízom benne, hogy Magyarországon a pszichodráma alkalmazása az ügyelők igénye és a pszichodrámában jártas szakemberek számának növekedése miatt egyre elterjedtebbé válik. Tudomásom szerint az önkéntes telefonos munkatársak közül az országban kb. tízen vettek illetve vesznek részt dramatikus képzésben.

A telefonszolgálat mint a segítő találkozás speciális formája
A telefonszolgálat sajátos eszköz, a telefon segítségével valósítja meg a segítő találkozást.

a telefonos segítés nem klasszikus segítő helyzet. Komoly korlátai, nehézségei vannak. Például nincs a kliens és a segítő között szerződés, a klienst semmi nem kötelezi. Akkor hív, amikor akar, akit éppen elér vagy akar, akkor szakít meg egy beszélgetést, amikor akar. Semmi nem köti csak az ő igénye. Nem lehet tudni, hogy a kapcsolatban melyik az utolsó mondat, az utolsó szó. Nem tudható más segítőkkel mit beszélt, meddig jutott. Nem használhatók a személyes kapcsolat előnyei, az azokból nyerhető információk. A megjelenés, a viselkedés, a metakommunikáció, a személyes hatás, gesztusok, státusz. Anonim a hívó is és anonim az ügyelő is.

Vannak azonban előnyei is. A hívó akkor veszi fel a telefont amikor a leginkább szüksége van a meghallgatásra, amikor legjobban feszíti egy probléma, amikor úgy érzi, teljesen egyedül marad egy gondjával a világban, amikor az őt körülvevő sötétségen nem hatol át egyetlen fénysugár sem. Ez a feszültség fogékonyabbá, nyitottabbá teszi. Nem kell várnia, lépéseket tennie egy konzultációs lehetőség megteremtéséhez, amihez elszántság, idő, energia, bizonyos belső gátlások leküzdése kellenek. Csak ki kell nyújtani a kezét, fel kell emelni a kagylót… Nem kell felfedni kilétét. Lehet, hogy ismert, fontos, esetleg közéleti ember, aki szégyenli a problémáját, lehet, hogy olyan elesett, hogy azt szégyelli. Lehet, hogy a probléma olyan jellegű, hogy soha nem merné valaki „szemébe” mondani.

A telefonos segítésben ezentúl a hangsúly áttolódik a hallgatásra és meghallgatásra. Hallgatni – külső csendben lenni, meghallgatni – odafigyelni, a másikra ráhangolódni. „Sentire” – megérezni a másikat, csatlakozni hozzá. Belső csendet teremteni, rendelkezésre állni, olyan szöveget is készséggel és indulat nélkül hallgatni, ami teljesen idegen tőlünk vagy ellenünk irányul. A ki nem mondott gondolatokat és érzéseket is meghallani, megérteni és ezzel segíteni tudatosíttatni, kimondatni. Azt érteni, amit ő ért a szavakon. Kimondatni, felszínre hozatni a másikkal azt is, amit még csak sejt. És ez még mind „csak” a meghallgatás. Ezután jöhet a megszólalás. A kérdés-feltevés, ha kérdezik, ha szükséges, az én érzéseim, gondolataim közlése, a hívó kérdéseinek átfogalmazása, a direktivitás elkerülése, azon személyiség-lélektani koncepció érvényre juttatása, hogy egyetlen ember sem mondhat le önállóságáról, bármilyen elesett, szerencsétlen legyen is /A. Vannesse, l993/.

D. W. Winnicott (zit.: A. Vannesse) szerint nem elsősorban a hívók problémáival, hanem személyével kell megismerkedni, és azzal, ahogyan ő az eseményeket megéli.

” A telefonos lelkisegély szolgálat minden ember számára meg akarja adni a lehetőséget arra, hogy baj, kétségbeesés vagy öngyilkossági veszély esetén – szabadságjogai tiszteletben tartásával – azonnal felvehesse a kapcsolatot egy másik emberrel, aki barátként kész és képes a hívót meghallgatni és vele egy segítő beszélgetést folytatni. A telefonos lelkisegély szolgálat által nyújtott segítség az életre való bátorításra és a krízishelyzetekkel való megbirkózás képességének fejlesztésétre irányul. „/IFOTES: Telefonos Lelkisegély Szolgálatok Nemzetközi Szövetsége, 1964/

A telefonszolgálatok rövid története

1895-ben, a telekommunikáció „őskorában”, Harry Warren babtista lelkész megalapította New Yorkban az első telefonszolgálatot egy szállodai öngyilkosság megrázó élményének hatására.

1953-ban Chad Varah anglikán lelkész Londonban létrehozta a ma már az egész világot behálózó Szamaritánus szervezetet, amely önkéntes, döntően telefonos segítők egyesülésével jött létre. A mozgalom gyorsan elterjedt az európai kontinensen és más földrészeken is.

A telefonszolgálatok nemzetközi együttműködésének kezdeményezésére 1960-ban, Genfben hívták össze az első európai kongresszust. 1964-ben Oxfordban, a harmadik kongresszuson megalapították az IFOTES (International Federation of Telephonic Emergency Service) szervezetét. székhelye Genf. Azóta minden harmadik évben más-más tagország ad otthont a kongresszusoknak.
Az első magyarországi telefonszolgálat 1971-ben alakult Debrecenben Szabó Pál kezdeményezésére. ezt követte 1974-ben a budapesti É.L.E.T. Hegedűs Imre vezetésével, majd Pécsett, Szegeden és más városokban alakultak szolgálatok. Jelenleg több mint 30 működik az országban. 1981 óta évente találkoznak konferenciákon a tapasztalatok megbeszélésére.

A szolgálatok országos szövetségbe (LESZ) tömörülnek. ez tagja az IFOTES-nek, melynek egységes nemzetközi irányelvei, céljai és alapelvei így minden szolgálat működésének meghatározói.

Egerben 1989 óta működik a Telefonos Lelki Segélyszolgálat a Családsegítő Intézet keretében, annak önálló szakmai egységeként. A szolgálatnak csak tiszteletdíjas és önkéntes munkatársai vannak. Az intézet biztosítja a szolgálati helyet annak költségvonzatával együtt és a minimális ügyelői tiszteletdíjat. A szolgálat a szakmai munkában teljes autonómiát élvez, a fenntartó intézmény nem felügyeleti szerve.

Az új csoportok képzésének, a szakmai továbbképzéseknek valamint a szupervíziónak a költségeit az „SOS Vox Humana Alapítvány” biztosítja.

A szolgálat folyamatos működését az önkéntes ügyelői vállalás teszi lehetővé. A munkatársak lemorzsolódása -elköltözés, kifáradás, munkahely-változtatás és alkalmatlanság – miatt folyamatosan új csoportok kiképzésére és szolgálatba állítására van szükség.
Ugyanakkor vannak ügyelők akik visszajönnek a szolgálatba a féléves pihenőidő után. Külön tanulmányt érdemelne, hogy a szerepfejlődés eredményeként a szolgálatból tovább lépve milyen önálló munkára vállalkoznak a volt stábtagok, pl. drogambulancia vezetése, ifjúság-védelem.

1995 őszétől az ügyelet mindennapos, este 7 órától reggel 7 óráig hívható. 1997-ben befejeztük a negyedik csoport kiképzését. Tapasztalatunk szerint kétévente szükséges új csoport indítása.
Szűrés, kiválasztás: a Moreno-i hármas kérdés
◦A motiváció

A jelentkezők több mint fele kereseti lehetőséget vár a szolgálatban való munkától ami a munkanélküliség növekedése, az életszínvonal csökkenése miatt érthető. Ezek az emberek már a kérdőívvel kiküldött ismertető elolvasása után visszalépnek, hiszen fizetést a szolgálat nem tud adni csupán minimális tiszteletdíjat. 30 % saját önismereti-, rosszabb esetben terápiás munkája helyett jelentkezik, hogy ezt a munkát mások segítése által „váltsa ki”. Ez kirívó esetekben már az első interjú során kiderül.
A jól motivált jelentkezők -az őszinte segítőszándékon túl- vállalják saját konfliktusaikat, sőt érteni is akarják azokat. Szabad kapacitásukat ajánlják föl, pl. a családból elmentek a gyermekek, meghalt az addig segítésre szoruló szülő vagy szeretnének egy közösséghez tarozni. Ezeknél a jelentkezőknél a felvételnél a konfliktusok megoldási módjának milyenségét és következetességét, a belátás meglétét, az új lehetőségek keresésére való nyitottságot és a változás lehetőségének elfogadását vizsgáljuk.

Moreno a Meghívás egy találkozásra /Einladung zu einer Begegnung/ című írásában mondja: Ha utamon csak lassan, vagy egyáltalán nem jutok előbbre, akkor a veled való találkozásomban is van szakadás, törés, zavar, kellemetlenség, tökéletlenség. Ezért meg kell vizsgálnom helyzetünket, fel kell ismernem azt, hogy megtaláljam az abból kivezető utat. Ezért megállok és felteszem a következő kérdéseket:

Mi hozott minket ebbe a helyzetbe ?
Mi jellemzi helyzetünket ?
Mi a kivezető út ebből a helyzetből ?

A jelölt a vezetőkkel való személyes találkozás során hármas feladatot kap:
– strukturált mélyinterjúban való részvétel: saját életút, családi modell, érési pontok a jelölt életében, személyes motiváció a szolgálatra való jelentkezésre,
– egy saját konfliktus vagy krízis megoldási módja.
– telefonszimulációs gyakorlat, imitált próbaügyelet az ügyelő szerepében. A hívó az egyik kiképző, a téma a jelölt által elmondott konfliktus vagy krízis.

◦Legfőbb szempontok a kiválasztásnál

A felvételnél az alábbi, a képzés során tovább- fejlesztendő készségek meglétét vizsgáljuk.
Önismeret: Mivel a beszélgetésbe beleviheti saját konfliktusait és megoldási modelljeit, ezáltal érintődhet, belevonódhat a hívó problémájába. Ezért fontos, hogy az ügyelő ismerje saját érzéseit és tapasztalatait, kompetenciájának határait, pl. mit vállalhat fel azonnal, a belevonódás veszélye nélkül.
Beleérző képesség: Az ügyelő olyan helyzetbe is kerülhet melyben tőle idegen és nehezen megközelíthető gondolkodás- és viselkedésmódba is bele kell tudni helyezni magát.
Nyitottság (előítélet nélküliség): Képes legyen a másság elfogadására pl. homoszexuális hívóval való beszélgetés során, valamint az egyéni szabadságjogok tiszteletben tartására nemre, fajra és vallásra való tekintet nélkül. Nagyon fontos követelmény, ugyanis Magyarországon a tolerancia-küszöb igen alacsony, nagy az előítéletesség.
Terhelhetőség: Mivel az ügyelő olyan eseteket hallhat amelyek megrendíthetik Pl. személyes érintettség miatt, és mivel a titoktartás a telefonszolgálatban kötelező, egyedül is kell tudni ezeken az eseteken dolgozni vagy a következő szupervízióig hordozni őket.

Ezeket a képességeket a képzés során végig reflektáljuk, hogy a segítő szerep szindrómás formáját elkerüljük és a kiégés veszélyét csökkentsük.
A segítő szerep lehetséges mozgató rúgói
1/a Az egyik szülő túlszárnyalásából fakadó motiváció. A meg nem kapott elismerés, a megfelelő hely hiányára adott válasz. A családban nem sikerült legyőznie nagy riválisát, pl. az apját, az életben azonban igen.

1/b A szülővel való azonosulás. „Ha látná, biztosan örülne neki. Én is akkor érzem jól magam, ha segíthetek.” A szülői szerep átvétele válik örömszerzővé, belülről jutalmazó viselkedéssé.

2/a Egy segítő szerepben már jó segítőnek bizonyult, ezért segít másoknak is. Felfedezve önmagában az új készséget, használni szeretne azzal.

2/b Saját szenvedés, fájdalmas tapasztalat által kiváltott empatikus segítés késztetés.

3 Egyes énvédő mechanizmusokon, mint pl. reakcióképzés útján az agresszió jóvátételekénti segítés vagy a bűntudat miatt kialakulhat a másokat féltő, másokról gondoskodó magatartás.

4 A felettes én szigora gátolja a saját kívánság teljesülését és a másokat segítés vezet a boldogsághoz (Anna Freud,1932). Ezáltal kerülő úton azonosul kívánságaival. /Schmidbauer,1977/.
A segítő szerep pszichológiai struktúrája
◦Érett segítő szerep

Az érett, elmélyült segítői kapcsolatra az jellemző, hogy a segítő elégedetten, kiegyensúlyozottan vesz részt a konfliktusok, kritikus élethelyzetek megoldásában. Ebben a szerepben a segítőnek az a szándéka, hogy segítsen a másiknak személyisége kifejlesztésben, érlelődésében, hogy az képes legyen jobban funkcionálni, az élet nehézségeivel megbirkózni.

Az egészséges, érett személyiség tevékeny ura környezetének, személyisége bizonyos fokig egységes és képes arra, hogy pontosan észlelje mind a világot, mind önmagát. Az a segítő akinél mindezt tapasztaljuk, „szilárdan meg tud állni a maga lábán” /Allport,1997/. Mivel a segítőnek a saját személyisége a legfontosabb munkaeszköze ismerni illik annak minden csínját-bínját megteremtve ezzel azt a biztonságot, amely énjének kiterjesztéséhez szükséges.
A segítés középpontjában a segített érzelmeinek felismerése, megértése, elfogadása a személyiségébe való integrációja áll. Ez a kapcsolat elsősorban a jelenre és a jövőre koncentrál. A segítő kapcsolat fókusza tehát nem a segített konkrét problémája, hanem a selbstje, teljes személyisége, szerepeinek összessége.
◦Szindrómás segítő szerep

Látszólag erős énnel rendelkezik, ezzel azonban saját gyengeségét leplezi. A falak mögött egy éhes csecsemő sír /Schmidbauer, 1977/. Állandóan igyekszik másokon segíteni, saját szükségleteit viszont nem képes felismerni, tudatosítani és kielégíteni.

Jellemző rá a kényszeres és depressziós karakter-jegy, amelynek gyakran élettörténeti háttere van:

– az elutasított gyermek,
– a felettes énnel való azonosulás,
– rejtett nárcisztikus szükségletek,
– az indirekt agresszió,
– nem adekvát bűntudat,
– a kölcsönösség kerülése.

◦Korrekció és integrálás
Az emberré váláshoz szükség van bizonyos érzelmek feldolgozására, bizonyos normák elsajátítására. Az önmegvalósításában gátolt, esetleg sérült segítő számára lehetőség nyílhat arra, hogy segítő szindrómájának elemeit önismereti és szupervíziós csoportokban feldolgozza. A segítő szereppel történő teljes azonosulás adott esetben lehet az éngyengeség jele is amely magával hozhatja a személyiség szerepbe merevedését. Cél, hogy a segítő támogatást, biztonságot adó csoport-légkörben gyengeségeit vállalva emberibb emberré váljon, így fordulva önmagához: mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy olyan segítővé váljak, amilyen részben már vagyok, és amilyen, remélem, egészben leszek.

A képzés súlyát az érzelmi önnevelésre helyezve kommunikációs és kapcsolati érzékenységet fejlesztő tanulási helyzetek révén a dramatikus játék keretében lehetővé tesszük a saját erőforrások megtalálását, reális felmérését /Leutz,1974/.
A szociális atom

A szociális atom fogalma szorosan kapcsolódik Morenonál a szerep- és fejlődéselmélethez.
Moreno nem az egyes ember individuális pszichodinamikájából indul ki, az ő szempontja az élet interakciós szerkezetébe ágyazott ember. Szerinte nem az individuum hanem a társas atom a legkisebb egység /Moreno,1981/.

A terápiás beavatkozás tárgya sem lehet más csak az ember -és végső soron valamennyi ember- „interpersonal relation-jai”. Moreno szociometriai munkásságában a társas kontextusban létező ember konkrét viselkedése jelenti a kiindulópontot.

A szociális atom fogalmával jelöljük valamennyi kapcsolati szerkezet legkisebb egységét. A szociális atom tartalmazza az érzelmi, szociális és kulturális kapcsolatokat az egyén és azon személyek között, akik valamilyen módon egy időben éltek. A szociális atom az individuumoknak az a legkisebb magva a társas világegyetemben, akik között ’emocionális kapcsolat’ van /Moreno, 1960/.

A szociális atom azokból a személyekből álló mag, akik az egyénnel érzelmi kapcsolatot tartanak fenn. A szociális atom egy belső és egy külső körből valamint a külső mag körül elterülő ismeretségi volumenből tevődik össze.
A belső kör a személyeknek azon magva, akikkel az egyén kapcsolatot tart fenn.

A külső kör a személyeknek azon magva, akikkel kívánatos volna kapcsolatot létesíteni vagy helyreállítani. Az ismeretségi állomány olyan ismeretségekből áll, melyeknek nincs érzelmi jelentőségük az egyén számára. A társas kapcsolatoknak arról a tág terepéről van szó, melyből az érzelmi partner meríthető. Az ismeretségi állományon kívül helyezkedik el a szimbolikus, a tömegből való kapcsolat tere /Moreno 1976 in: Moreno 1981/.

A társas atom szerkezete az egyén kapcsolatainak számától és kapcsolatainak jellegétől függ. A szerkezet a születés pillanatától kezdve fejlődik. Kezdetben az anya és a gyermek tartoznak bele. Idővel más személyek is belépnek a gyermek életterébe. A növekedéssel párhuzamosan a szociális atom is folyamatosan kiterjed. Ennek során az egyén szociális és emocionális kiterjedése befolyásolja egymást, egymással korrelál. Moreno szerint pl. minél több valakinek a kapcsolata, annál kevésbé függ a kapcsolat partnereitől. ezek a megállapítások különös jelentőséget kapnak az anya-gyermek kapcsolatban, az idős emberek valamint a segítségre szorulók és segítők szociális atomjának kulturális, szociális és pszichikus elsorvadása miatt. A szociális atom regenerálódási képességének fontos feladata van az emberi személyiség formálódásában, bizonyos élethelyzetekben.
Az egyén szociális atomjának térfogata különböző okokból csökkenhet. Okozhatja a vonzalom elvesztése, egy nem megfelelő emberrel való helyettesítése és a halál. A fiatalabbak, az idős emberekhez képest könnyebben tudják atomjukat ‘szociálisan regenerálni’. Az idős emberek atomjának kisebb a térfogata. Moreno „szociális halálról”, „kívülről jött halálról” beszél, vagyis nem a test és nem a pszichikum haláláról. A szociális halál bekövetkezhet jóval a fizikai halál előtt, amikor is az embernek sorra elhalnak a rokonai, barátai, ismerősei és nem képes új kapcsolatokat teremteni. Moreno szerint az interakciós partner elveszítése szerepveszítéssel is együtt jár (gyász) és ez az Én csökkenését vonja maga után. „az a felismerés, hogy nemcsak önmagunkon belül élünk, hogy van egy „kívüli” Én is, ami nagyon erősen strukturált, ami reagál a növekedésre és a pusztulásra – nos, ez a felismerés új reménysugarat adhat a geriátriának, az időskor tudományának. A halál az élet funkciója, társadalmi realitása van” /Moreno,1981/.

Az önmagát változtató szociális atom koncepciója magában rejti az életen át tartó tanulás lehetőségének képzetét. Moreno az ember fejlődésével és szocializációjával foglalkozva nem szorítkozik a gyermek és ifjú korra, az élet teljes kontextusát látókörébe vonja.

Egy ember életében az életvitel zavarait Moreno szerint a szociális atom zavarai okozzák.

A szociális atom semmiképpen nem abszolút. Az élet folyamán együtt változik azokkal a személyekkel, akik a vonzáskörébe kerülnek. minél több elutasítás és elutasított vonzás jellemzi a társas atom szerkezetét, annál magányosabb az individuális mag. Ez esetben nem rendelkezik szociális hálózattal, a kapcsolati személyeknek alig van vagy semmi közük nincs egymáshoz.

A pszichodrámában a szociometriai aspektus egyrészt diagnosztikus értékkel bír, a vezető /az ügyelő/ a szociális atom felderítésével megismeri a tagok / a hívó/ státusát ill. más jellemzőket, másrészt a szociális atom megjelenítésével, elemzésével a csoport /a hívás/ reflektált terében a kapcsolati rendszer konfrontációját és korrekcióját lehet kezdeményezni.
A szociális atom akár képzeletbeli megjelenítése pl. a hívás alatt nagyban hozzásegítheti az ügyelőt a hívó teljesebb észleléséhez, a Te felismeréséhez. Fontos lehet azért is mert az individuum és a társadalom alapvetően összekapcsolódik. /vö.: /Mä vers,1986/. Ennek analógiájaként a hívó problémája sem választható el vagy le a környezetétől, s különösen nem kezelhető az individuumra leszűkítve. Egy másik fontos szempont lehet a szupervíziós munka alatt az ügyelő szociális atomjának ismerete, alakulása, amely sokszor hozzásegít bizonyos elakadások megértéséhez. A szociális atom elemzésénél nem a tünetek állnak középpontban, hanem az a cél, hogy a tüneteket a kapcsolatok terében ragadjuk meg.

A dolgozatban a szuperviziós eset demonstrálásával erre szeretnék rámutatni, amikor reflektáltan megjelenik a szociális atom belső magja, majd a fókuszban regenerációs lehetőségként annak vágyott kapcsolati külső köre /Pintér, 1992/.

Telefonos szimulációs játék dramatikus eszközökkel

A gyakorlat a hívó és ügyelői szerep folytonos szerepcseréjére épül: a jelöltek párokban gyakorolják a telefonon keresztüli találkozást. Az itt alkalmazásra kerülő forma „szcenikus rekonstrukciónak” nevezhető /Petzold 1981/.
Az előadásokon és az azt követő diszkusszión a drámavezető is résztvesz. A felmerülő olyan kérdéseket amelyek a jelöltek érintettségét tükrözik összegyűjti és kiegészítendő mondatként megfogalmazva egy-egy lapra felírja.

Az ezt követő telefonos szimulációs játék a pszichodramatikus folyamat tetradikus modelljére épül /petzold 1979/.

Bemelegedési fázis:

Néhány -az elhangzott kérdések alapján megfogalmazott- kezdőmondat:
Súlyosan szédülök,… a gyógyszerek sem segítettek eddig…
Úgy érzem mindenki engem figyel…
A nők /férfiak/ mind egyformák…
A szüleim válni akarnak, én ebbe belehalok…
Nem merek hazamenni, mert elhúztak…
Megtetszett valaki, összezavarodtam…
A feleségem mindennel elégedetlen…
Valami hiányzik az életemből…
Úgy érzem kihasználnak… stb.

A kiterített lapok közül ki-ki választ magának egyet. Ez rendszerint a hallgató saját problémáját tartalmazza. Az, aki foglalkozni is akar vele, behúzza a székét a körbe.
Ebben a képzési egységben mindenki legalább egy protagonista -hívó- szerepet kell hogy vállaljon, ügyelői szerepre többször is kiválaszthatják. A többszöri választásnak üzenet értéke is van.

Akciós fázis: A jelentkezők közül szociometrikusan választanak protagonistát a csoport tagjai. Ő a hívó székébe ül.

A színtér: az ügyelői szoba két egymásnak háttal álló székkel. A protagonista választ magának egy ügyelőt, akivel úgy érzi leginkább meg tudja osztani a problémáját /tele- J.L.Moreno: Pszichodrama II/. Egy másik forma lehet, hogy a hívó a székén a kezdő mondatot elmondja és vár amíg a csoportból valaki vállalja az ügyelő szerepét. Ezután következik a beszélgetés.

Integrációs fázis: A feldolgozásban szerepcserével a protagonista ügyelő szerepben, a volt ügyelő hívó szerepben beszél ugyanazon problémáról. Ha nagyon érintett, akkor hasonmás technikával a protagonista mintegy tükörben is szemlélheti a történést.
A továbbiakban mindketten felállíthatják a hívóként megjelenített szereplő szociális atomját a hívó teljesebb megértése és észlelésének összehasonlítása céljából. a változatok lehetősége szinte végtelen.

Újraorientálási fázis: a sharing, a szerep-feedback és identifikációs-feedback a dramatikus játék befejező szakaszának megfelelően történik.

A konkrét gyakorlat során az egyes fázisok átfolynak egymásba és gyakran tovább folytatódnak egy protagonista-centrikus drámajátékban amely már átvezet az önismereti egységbe.

Pszichodráma témacentrikus csoport (10×4 órában)
A képzés önismereti egységében főleg a segítő szerep eredetére, fejlődésére és működésére fókuszáljuk a drámajátékot. Célunk a valódi motivációk tudatosítása, a gyökerek feltárása, a szindrómás segítés csapdáinak felismerése, elkerülése, hogy pl. megelőzzük a segítő szerep túlburjánzását. Fontosnak tartjuk az élet más szerepeinek felismerését, a szereprepertoár bővítését, hogy a segítő szerep terheit a kiégés veszélye nélkül hordozza a segítő.

A témacentrikus csoportban természetesen minden téma előfordulhat, pl. az élettörténet keresztmetszetében adódó konfliktusok, továbbá a magán-, a hivatásbeli- és a társadalmi szerepek által prezentált témák. Körülhatárolt tünetek, egyszerű vagy globális életproblémák. A csoportépítés fontos eszköze a szociometria, amelyet főleg a képzés után a munkafázisban alkalmazunk.

Egy segítő szerep eredetének feltárására és reflektálására példa Noémi játéka.
Példa : „Mindig megcsalom a barátom” Noémi protagonista játéka

A felvételi interjúból tudom: Noémi 23 éves főiskolás, de tanítani nem akar, diplomás ápoló szeretne lenni. Édesapjával él. Haját koromfeketére festi, fekete farmerban, pólóban jár. Az öltözékével mintegy páncélt von maga köré. Barátnője ösztönzésére jelentkezett a képzésre. Az édesanyja meghalt, haláláról nem szívesen beszél senkinek. Egy nővére van, a nagyszüleit nem ismerte. A barátai fontosak számára.
◦Bemelegedés /warming-up/

Ez alkalommal a képzés elméleti egysége a halálról és a gyászról szólt. Az ezt követő telefonos szimulációs gyakorlat témája is a gyászmunka volt.

Noémi a dráma-egység előtti szünetben félrehúzódva egy sarokban pityereg. A vezető érdeklődésére elmondja, hogy megcsalta a barátját bár erre semmi oka nem volt.

A bejelentkező körben hárman jelentkeznek játékra. Témájuk megfogalmazása következő: Tizenkét évesen nem tudtam elköszönni az apámtól… , most tudtam meg anyám gyógyíthatatlan beteg…., én mindig megcsalom a barátom. Bár az előzmények a gyász feldolgozását indokolták volna, a csoport mégis Noémi témáját választotta. Látszólag inadekvátnak tűnt a csoport választása, talán Noémi sírása érintette meg őket – gondoltam.

◦Játék /action-methods/

I. jelenet:

Körben járva a színpadon kibontakozik a történet. Noémi elmondja: érthetetlen számára, hogy amikor a barátjára várt egy randevún és az késett, elment sétálni egy csoporttársával és csókolóztak. emiatt azóta nem mer a barátjához közeledni. egy előző kapcsolata is így szakadt meg és fél, hogy ez újra meg újra meg fog ismétlődni.

Hogy hogyan képzeli el a velük való találkozást, mintha helyzetben kiválasztja a baráti kört, a megcsalt fiút, a csoporttársat és egy barátnőt. Mintha a főiskola padjában ülnének, az elsőben Noémi a barátnőjével, mögöttük a két fiú, mindenki előre néz. Noémi nem mer még a barátnőjére sem nézni mert szégyenli magát. (Surplus-Realíty helyzet.)

Az interjúk során kiderül, hogy Noémit mindenki szereti, csinosnak és érzékenynek tartja. korán, 12 évesen vesztette el az édesanyját, ezért valami tabu lengi körül. érzéseiről senkinek sem beszél, erről nem is merik kérdezni. Nagyon zárkózott. Annyit tudnak róla, hogy az édesapjával él egy szép családi házban és hogy az édesapja tanár.

Fentiek jelzik a jelenlegi társas kapcsolatait, a következőkben szeretném, ha bemutatná a családját, akikről még soha nem beszélt. Javaslom hozzuk be az édesapát is és lépjünk át a reális helyzetbe.

 
II. jelenet:

Helyszín a családi ház. A háromszobás lakásban egyedül él az apával. Az ő szobájában le van eresztve a redőny, félhomály van. Az anya szobáját, ahol 3 évig betegeskedett, a nővére kapta meg, de ő pestre költözött, van egy élettársi kapcsolata. Ez a szoba most üresen áll. A szereplők bemutatásának sorrendjét Noémi választja meg. Az első szerepcsere a nővérével történik: A nővére kint áll a házon kívül háttal és arra kéri a húgát, hogy maradjon otthon, mert a nagyváros sok veszélyt rejt magában (ezt bővebben nem fejti ki).

Szerepcserében az apával: Az apa háttal áll és nem üzen semmit, nem akarja Noémiben az anya emlékét háborgatni.

Interjú: Az apa és Noémi szinte soha nem beszélgetnek, az apának van egy távoli kapcsolata, a hétvégeket a barátnőjénél tölti, a barátnő is tabu téma kettőjük között. Egy alkalommal bemutatta a hölgyet Noéminek, de ő nem fogadta a közeledést, bezárkózott a szobájába.

Interjú Noémivel az anya szobájában: A beteg, méhrákban szenvedő édesanya és a férje között állandó volt a feszültség, nemegyszer hangos veszekedés zajlott. ezt a 9-12 éves Noémi nem értette, nővére akkor kollégiumban lakott. Az édesanyja betegségéről a családban nem beszéltek, az anya, amíg tehette, ellátta önmagát, majd kórházba került és rövidesen meghalt. Noémi az apára azóta haragszik amióta egy veszekedés alkalmával azt mondta a még fentjáró beteg feleségnek: Dögölj meg…, azt akarod, hogy éhen haljunk, legalább a gyerekeidre gondolj, miért nem főzöl? Noémi ezt a szóváltást a szobájából hallotta.12 évesen azt fantáziálta, ha ő főzött volna a családra és ápolta volna az anyát, akkor nem kellett volna meghalnia.

Az édesanya sírját gyakran ápolja, az apa évente csak egyszer megy ki a temetőbe.

Ekkor válik relevánssá számomra, hogy a csoport -a tele által- a fedő-téma mögötti, az anyával kapcsolatos gyász-témát választotta. A következőkben azt fókuszáltam, hogy az anya el nem siratása, el nem gyászolása negatív indulatokat és bűntudatot takar, ami a segítő foglalkozások választásában, halmozásában (tanár, ápolónő, telefonos segítő) jelenik meg. Tehát feltárult a segítő szerep igazi motivációja és bejött a gyász-téma az előző képzési egységek folytatásaként. A 12 éves Noémit ki nem mondott bűntudata vezeklésként mások ápolására, segítésére ösztönzi, ami könnyen szindrómás segítővé teheti. A további feladat a tabu kimondatása, a tudattalan motiváció feltárása volt, hogy ne a téves motiváció éltesse a segítő szerepet.
A harmadik jelenetben a gyász elindítását szeretném elérni.

– Ha találkozhatnál az anyával, hová állítanád? A kérdésre a meghívott anyát bevezeti a szobájába, az ágy szélére ülteti. Noémi a szoba ablakait kinyitja, fény árad be, és ő vele szembe leül. Szerepcserével az anyával: – Nagyon szeretlek és nem haragszom rád, csak azt sajnálom, hogy nem tudtam elköszönni. bízom benne, egyszer megtalálod az igazit.

Noémi az anya szerepében hosszasan átöleli a lányt és csak annyit mond: szeretlek. Noémi, amikor az anya átöleli hosszasan sír majd megszólal: Ezt az ölelést kerestem minden fiúnál.

◦Megbeszélés /sum-up interakció/

A megbeszélés során a sharingek a bűntudatról, a vágyott, de meg nem kapott elfogadásról és szeretetről szóltak.
Érkeztek sharingek az elmaradt gyászról is. A feldolgozatlanság terhelő, a gyermek még nem tudja megélni érzéseit, kimondani félelmeit. Kialakult a bűntudat is a gyermek Noémi fantáziájában, amely mindenképpen felmentést várt és kapott.

A visszajelzések tudatosították, hogy Noémi segítő szándéka mögött vezeklés van. A sírt rendszeresen ápolja. Segít másokon, mert az anyának nem segíthetett amikor még gyermek volt. A fel nem dolgozott gyász motiválta tehát tudattalanul a segítő szerepeit.
Vallomások egy képzés befejezésekor

„Most jöttem rá mennyire más vagyok mint amilyennek lefestem magam: pl. sokkal több bennem a büszkeség mint az alázat. Eddig csak sodródtam, a könnyebb megoldást kerestem. A dramatikus beállítás sokkal többet ér, mint papíron leírni…”
„Örülök, hogy felszínre törtek az érzéseim, mégha nem is voltak kellemesek.”
„Nagy élmény volt magamat látni egy másik szemszögből, sőt több szemszögből, nemcsak mindig az egom felől.”
„Egy belső hangra hallgattam végre,… felesleges terheket hordoztam magamban -amelyek belőlem erednek- sok-sok energiával.”
„Érzéseim vannak! Vannak érzéseim! A felfedezés örömét adta a saját érzelem-világom külső szemlélőként való megtapasztalása.”
„Elfelejtettem felszabadultan játszani, pedig ugyanolyan szükségem van a játékra mint a pihenésre és a munkára.”
„a játékom menetét befolyásolta a tudatalattimban motoszkáló önigazolás is. Igen nagy tanulság: félre kell tenni a pedagógus szerepem, az utolsó szóhoz való görcsös ragaszkodást.”
„Látom az utat amelyen járnom kell, a szándék bennem van, az egyik lábam már emelem.”
„A képzés azt (is) adta, hogy a durcás gyermeket felnőtté legyek képes érlelni.”
„Az édesapámat is most tudtam elsiratni, pedig már több mint tíz éve meghalt. A temetésén nem is tudtam sírni, pedig nagyon szerettem, nagyon fájt az elvesztése.”
„A tükör segített meglátni, hogy a magányosságom már kicsi gyermekkoromban is megvolt és változás nélkül kísért végig azóta is.”

Szupervízió
◦A szupervízió meghatározása és célja
A szupervízió olyan indirekt tanulási folyamat, amely a kommunikációs szűrők mögött rejlő prekoncepciók, előítéletek, indulatáttételek feltárásával egy szakmai kontextusban segít hozzá a személyi kompetencia fejlődéséhez. A szakmai helyzetekből adódó elakadásokra való reflexió olyan megértést tesz lehetővé, ahol az önismeret által bővül a szakmai hozzáértés (L. van Kessel és Sárvári Gy., 1996).

A szupervízió a folyamatos ügyelői feladat ellátásában nélkülözhetetlen, mint kisérő módszer a folyamatos tapasztalati tanulás céljából. biztosítja a reflektált munkát, a személyes hatékonyság ellenőrzését és fejlesztését, az ügyelői vakfoltok tudatosítását.
◦Formája pszichodramatikus eszközökkel

A telefonszolgálatban követelmény, hogy a hívóval való találkozás körülhatárolt legyen. Esetenként azonban felvállalhat az ügyelő többszöri beszélgetést, amelynél a vállalások motívumait elemezve nem mindig egyértelmű miért pont arra a hívóra esett a választás. Ilyen véletlennek minősíthető döntések mögött szembetűnő jellegzetességeket figyelhetünk meg. Közülük az egyik leggyakoribb a hívó problémája és az ügyelő saját elakadásai közötti nagymértékű hasonlóság is. Pl. kapcsolati konfliktusok, hangulati zavarok, megoldatlan, feldolgozatlan traumák stb.
A szupervíziós ülések rendszerint ezzel a kérdéssel kezdődnek: Ki mit hozott ?

A felajánlott témák közül szociometrikus választással történik a feldolgozandó eset kijelölése, hacsak nem tematikus feldolgozás a szupervízió célja.

Egy ügyelő esetét ismertetem, aki a dramatikus séta alatt elmondja: egy ismétlő hívóval való beszélgetését kilátástalannak ítéli. ügyelő-társával is végig-gondolták az esetet. kezdetben nagyon érdekelte a hívó. sok időt fordított arra, hogy megértse mi a problémája és hogyan lehetne rajta segíteni. Azt is elmondja, hogy az utóbbi időben nem jelezte az ügyeleti naplóban a hívások idejét és tartalmát. Korábbi kíváncsisága eltűnt. Mostani érzése a frusztráció, düh és reménytelenség.

A hívója egy ” asszony”, akinek a lánya a HIT gyülekezet tagja lett, a gyülekezetről akart volna többet tudni és mivel az ügyelő nem tudott információt adni ezt mondta: Miért is hívtam magukat, ha nem tudok továbbra sem eligazodni? Egyébként is megjött a férjem. Le kell tennem… És letette.

Az ügyelő fő problémája a sikertelennek érzett beszélgetés után, hogy mennyire nem tud ő sem erről a témáról semmit. Még aludni se tudott… Ez a megállapítás érzésem szerint sok indulatot takart és ez motivált arra, hogy megnézzük mi az ügyelő elképzelése a hívóról.
Előzetes ismeret a ügyelőről – protagonistáról: 48 éves irodavezető, a munkahelyével szomszédos városban él, a férje és a lánya egy távoli nagyvárosban dolgozik, csak hétvégeken találkoznak. Lányáért aggódó, a szolgálatba sokat invesztáló.

Az első jelenetben a drámavezető utasítására a protagonista megjeleníti a hívót legfontosabb családikapcsolataiban. A protagonista egy kiszólással érzékelteti tudattalan érintettségét. A én férjem nem ilyen. Ez az a kulcs-mondat, amely meghatározó, ez indítja el bennem, vajon milyen lehet az ügyelő saját kapcsolata a családjával és fókuszáltan a férjével.

A második jelenetben a protagonista hívóként felállítja a hívó szociális atomjának korrekcióját. A hívó szerepcserében ki tudja fejezni lányhoz és a férjéhez való viszonyát.

A harmadik jelenet az ügyelő szociális atomját jelenítjük meg, amikor az ügyelőnek még jó volt (8 évvel ezelőtti állapot).A drámavezető utasítására verbalizáció nélkül történik nehogy a protagonista ellenállása megakadályozza a kifejletet.

A negyedik jelenetben a teljesség kedvéért megnézzük a hívó jelenlegi kapcsolatát a családban. A protagonista készségesen állítja fel a jelenlegi szociális atomját. Tükör: A protagonista azt a feladatot kapja, nézze meg ki kinek a társa ? „Nem a lányom a társam”. – megjegyzésénél befejezzük a játékot.
A leírt eset példa az ügyelő egy lehetséges bevonódására, amikor a hívóéhoz hasonló élethelyzete és megoldási módja akadályozza a megfelelő észlelést. Az ilyen érintettségek megmunkálás hiányában alapvető kerékkötőjévé válhatnak az ügyelői segítő szerepnek.

A sharingek és sz identifikációs visszajelzések még világosabbá teszik a hívó és ügyelő hasonló élethelyzetét és megoldási módjait.

– mindig féltem, hogy más olyat adhat a gyermekemnek, amit én nem adtam meg.
– nehéz megállni, hogy annyit segítsek a gyerekemnek, amennyi neki jó.
– félek, hogy a gyerekem nem lesz felnőtt és ha mégis, én abba belehalok.
– anyám még mindig anyáskodik fölöttem, s ha meglátogat minden kiesik a kezemből, a húgom ebbe roppant bele.
– Borzasztó látni, hogy a lányom szenved tőlem.
– Inkább hazautaztam az anyámhoz és vele beszéltem, mint a férjemmel. 13 év távlatából egyszer sem kérdeztem meg a férjem, hogy mit szeretne, én is részese vagyok, hogy elváltunk.

Szerep feedback:

Edina, a lány szerepében az ambivalenciát emeli ki. Feláll a P elé és indulattal mondja: Fogod a kezem és azt mondod menj el, mindkét kezem fogjátok és azt mondjátok, hogy szabad vagyok. Nekem az lett volna jó, ha azt mondod: Menj el – és elengedsz -, ha akarsz majd visszajössz. (Tele: Edina 23 éves főiskolás lány, éppen a szülőktől való leválással küszködik.)
Lili a hasonmás az anyával és az ügyelővel egyformán azonosult. Ha nem tarthatom a hívót is mint egy gyermeket, akkor tanácstalan vagyok és elveszítem a talajt, mert csak így tudok igazán szülő lenni, ekkor vagyok valaki, ha nem, akkor csak vasalónő.

A P arra a kérdésre, hogy az I. jelenetben az interjú kérdésére az ügyelő vagy hívó szerepében válaszolt-e? – egyértelműen mondta: ekkor sajnáltam meg a hívót, mint édesanyát.

Katharzis és belátás. P: az egészben az volt a legjobb, hogy a személyest játszhattam, s megláttam mennyire azonos a sorsom a hívóéval.

Tanulság: A leírt eset jó példa az ügyelő egy lehetséges bevonódására, amikor a hívóéhoz hasonló élethelyzet és megoldási mód akadályozzák a megfelelő észlelést. Az ilyen érintettségek megmunkálás hiányában alapvető kerékkötőjévé válhatnak az ügyelői segítő szerepnek.A kollúzió tehát nemcsak a kliens oldaláról képzelhető el, hanem az ügyelőéről is.

Záró gondolat

a krónikus hívóval való elakadás megköveteli a segítő kapcsolat újragondolását, a segítő személyes érintettségének megértését. A dramatikus élményaktiváló rekonstrukció módot ad a szupervizált élményvilágának megragadására és tudatosítására /Petzold,1982/. A szupervíziós csoportokban tanulságos lehet a segítők saját vakfoltjainak, elakadásainak – amelyek minden segítő találkozásban megjelenhetnek – dramatikus, szociometrikus módszerrel való megjelenítése. Moreno a pszichodrámában az önkép módosítására, amely a szociális feedback hatására alakul ki, a visszacsatolások által hallatlanul hatékony, változatos és precíz technikát dolgozott ki. Ezzel dolgozva véleményünk szerint is nagyobb, intenzívebb és tartósabb az önkép-változás lehetősége mint más módszerekben.

Irodalom

Allport, G.W.: A személyiség alakulása /3. kiadás/ Kairosz 1977.
Aronson, E.: A társas lény Közgazd. és Jogi Kiadó 1996.
Balikó, M.: TELE/PSZICHO/FON MPT, Bp. 1990.
Berne, E.: Emberi játszmák Gondolat Bp. 1984.
Buda, B., László, J.: Beszéd a szavak mögött Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Bp. 1981.
Faber, H.: A segítő beszélgetés
In.: Pszichoterápiás és Mentálhygiénés Szemléletformáló füzetek III. Bp. 1987.
Fekete, S.: Segítő foglalkozások kockázatai – helfer szindróma és burnout jelenség Pszichiatria Hungarica 1991. március, VI. évf. 1.sz. 17-29. o.
Hargens, J., Grau, U.: Konstruktivistaszemléletű szupervízió PSZICHOterápia, I.évf. 1. szám
Harsch, H.: Theorie und Praxis des beratenden Gesprä chs In.: Családsegítés, mentálhigiéné, módszertani füzetek I.:HÍD, 1989.
Kessel, L. van és Sárvári, Gy.: A szupervízió koncepcionális kérdései Supervisio Hungarica 1996.
Leutz, G.A.: Psychodrama. Theorie und Praxis, Bd.1. Das klassische Psychodrama nach J.L.
Moreno Springer-Verlag, Berlin, Heidelberg, New York 1974.
Liberman-King-DeRisi-McCann: Személyes hatékonyság MPT, Bp. 1994.
Mä vers, I.: Die Bedeutung des Handelns in J.L.
Morenos „Aussagen über die Entwicklung der persönlichkeit” diplomarbeit. Universitat Hannover, Fachbereic Erziehungswissenschaften, 1986.
Mérei F., Ajkay K., Dobos E., Erdélyi I.: A pszichodráma önismereti és terápiás alkalmazása Akadémia Kiadó, Bp. 1987.
Mérei, F.: Közösségek rejtett hálózata /2. kiad./ Tömegkommunikációs Kutatóközpont Bp.1988.
Petzold, H.: Integrative Dramatherapie-Überlegungen und Konzepte zu eine Integrativen Ansatz erlebnisaktivierender Therapie, in: Integrative Therapie 1/1981, S. 46-61
Petzold, H.: Modelle und Konzepte zu integrativen Ansatzen der Therapie, in: Petzold, H. (Hg.) Methodenintegration in der Psychoterapie, Paderbon 1982.
Petzold, H.: Psychodrama-Therapie, Beiheft zur Integrativen Therapie 3., Paderbon 1979.
Pintér, G.: A szociális atom és az önkép a pszichodrámában PSZICHOterápia, I.évf. 1.sz.
Schmidbauer, W.: Die hilflosen Helfer Rowolth 1977.
Vannesse, A.: Hallgatástól a meghallgatásig. I. LESZ, Bp. 1993.
Wolf Ritscher: Systemisch-psychodramatische Supervision in der psychosozialen Arbeit
Verlag Dietmar Klotz,1996.
Zeitlinger, K. E.: Analyse, Prä zisierung und Reformirung der Aussagen zur psychodramatischen Therapie nach J.L
.Moreno In.: Családsegítés, mentálhigiéné, módszertanifüz. IV. HÍD,1991.